2011. március 7., hétfő

7. fejezet

A napok nagyon gyorsan teltek. Napközben sieltünk, vagy elmentünk szétnézni a közeli városokba, este meg korcsolyáztunk vagy kitaláltunk valami közös elfoglaltságot.
Nagyon megszerettem Oliver testvéreit, és ahogy láttam nem én vagyok az egyetlen. John és Chris eléggé összemelegedtek a közös programok során. Nem akartam faggatni Johnt a dologról, majd úgyis elmondja ha szeretné. Holnapután végeszakad a kis vakácionknak, és visszacsöppenünk a zord hétköznapokba. Ma este volt a fákjásmenet, amire mindannyian elmentünk. A sípálya ajjában tábortüzek voltak rakva és hangosan szólt a zene. Bármerre néztünk csak bulizó fiatalokat láttunk.
-Ki kér forraltbort? - kérdezte Nath vigyorogva majd előhúzott egy termoszt és poharakat a hátizsákjából. Elég hideg volt kint,de a bór valamennyire felmelegített. Pontban 12-kor elindult a fákjamenet. Valami csodálatos volt. A sípálya tetejéről indultak el a sízők és mindenki egy égő fákját tartott a kezébe. Olyanok voltak mint valami láncszemek. A pálya ajjába érve síbemutatót tartottak és mikor ennek végeszakadt beindult a buli. Valamikor hajnal 4 felé botorkáltunk haza. Szerencse,hogy csak egy nap mulva megyünk haza, mert eléggé ki volt dőlve az egész banda. Másnap elég későn keltem és meglepve vettem tudomásúl, hogy Oliver nincs mellettem. Gondoltam lezuhanyzom, majd elkezdem összepakolni a cuccaimat. Nagy nehezen kikászálodtam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Jó érzés volt, ahogy a forró vízcseppek végiggördülnek testemen. A következő pillanatban hideg kezek ragadtak meg és magukhoz húztak.
-Hiányoztál -súgta Oliver a fülembe majd belecsókolt a nyakamba. Egy jóleső borzongás futott végig testemen mikor a nyakam elhagyva ajkai egyre lejjebb folytatták tevékenységüket.
Még akartam válaszolni az előbb mondottakra, de már nem voltam képes.
Jó sokáig elidőzött melleimen, ezzel halk sóhajokat csalva ki belőlem. Egyik keze lassan elindult le-fel a testemen, míg célt nem ért lábam közt. Nem tudtam visszafojtani síkolyomat mikor két ujját eltüntette bennem. Nem kellet sok és édes kínzásának meglett a hatása. Zihálva omlottam karjaiba. Amint lenyugodtam egy picit eltoltam magamtól Olivert és letérdeltem elé. Viszonozni szerettem volna a nekem okozott gyönyört.
Pár perc múlva Oliver teste megmerevedett és egy hangos morgás hagyta el tüdejét. Felrántott magához és egy szenvedélyes csókot váltottunk. Anélkűl, hogy egy percre is elszakadtak volna ajkaink egymástól, a fenekem alá nyúlva felemelt és nekidöntött a falnak. Nem bírtam tovább. Rettenetesen kívántam őt. Gondolom ő is így lehetett ezzel, mert a következő pillanatban belenyőgtem a csókunkba mikor megéreztem, hogy belém hatol.
Eléggé elhúzodott az úgymond zuhanyzásom Oliverrel, így mire befejeztük végre a csomagolást igencsak besötétedett. Már nem terveztünk semmi különöset a holnapi utazásra való tekintettel, ezért csak a városba mentünk még beszerezni pár szuvenirt.
Hazafelé már együtt megyünk így szóltam a pilótának, hogy csatlakoznak még páran hozzánk és közöltem vele az indulás pontos időpontját. Másnap nehéz szívvel indultunk el a reptér fele,de Oliver megígérte, hogy amint lehet visszajövünk.
                                                          *

Már három hét eltelt mióta elhagytuk Franciaországot.Itthon nem változott túl sok minden. Az egyetem első napján előadtuk a duetteket, és most egy előadásra készülünk. Majdnem minden nap van próba, így nem csak az én dalaimat tanultam már meg hanem mindenkiét. Most az éneklés mellett még táncolnunk is kell.A koreográfiát együtt találtuk ki csakúgy mind a jelmezeket.
A darab nem volt olyan mint az eddigiek. Más előadók dalait kellett előadnunk. Meg volt adva a tanár által a téma és nagyjából a történet, de a dalok választását ránkbizta.
Elég nehezen ment a dalok kiválasztása mivel mindenkinek más volt az elképzelése, és ezen kivűl pedig a daloknak kötödniük kellett egymáshoz. Végűl mégiscsak a tanár választotta ki mindenkinek a dalait. Én a Within Temptation nevű eggyütestől kellett énekeljek 3 számot a Memories, Angel, és Frozen. Nagyon tetszettek a számjaim, mert ahhoz képest, hogy egy drámáról van szó mindegyik kiválasztott dalnak van ritmusa és nem olyan monotonak.
Ma volt az utolsó próbánk, ami elég későig elhuzódott. Rettenetesen fáradt voltam ,alig álltam a lábamon.Szerencsére ezt Oliver is észrevette, így a derekamat átkarolva ‘vonszolt’ egészen a kocsihoz. Amint beértünk a Santos házba Emma rögtön előttünk termett.
-Sziasztok! Gyertek az ebéblőbe, mert készíttettem nektek vacsorát -mondta mosolyogva, de amint rámnézett el is hervadt a mosoly az arcáról.
-Te jó ég angyalkám,te alig állsz a lábadon.
-Elégé fáradt vagyok...
-Menjetek vacsorázni, utána meg vidd fel feküdjön le – mondta Emma, de ezuttal Olivernek.
Mióta hazajöttünk az Alpokból, vagy én aludtam Olivernél, vagy ő nálam, egy éjszakát sem töltöttünk külön. A csajok nagy előszeretettel rendezték át az Oliver és az én gardrobomat is, így mind a két házban voltak ruháink. Nagyon szerettem Santoséknál lenni, Emma és Carl már olyanok voltak mint a szüleim.
Ma nem nem kellett bemenjünk az óráinkra az előadás miatt. Ezt kihasználva elég későig aludtam. Fél egy lehetett mikor arra ébredtem, hogy hideg ajkak csókolják a nyakamat.
-Azt ajánlom most hagyd abba, ha nem akarod ,hogy rádvessem magam. -mondtam mosolyogva még mindig csukott szemmel.
Erre csak hümmögés volt a válasz. Nem kellett több, kipattantak a szemeim és rávetettem magam. Egy sunyi mosoly húzódott végig az arcán majd a tarkomtól megragadva magához húzott egy csókra. Eléggé elhuzódott a kis akciónk,igy zuhanyozni,már külön-külön mentünk, mert volt egy olyan sejtésem, ha együtt megyünk megint egymásnak esünk.
Zuhanyzás után gyorsan leszaladtunk enni valamit és már rohantunk is az előadásra. Épp időben érkeztünk. Santosék és Greenék már a helyükön ülve várták a kezdést. Az elődás óriási siker volt. Amint befejeződött mindenki odajött gratulálni. Az este további részét nálunk töltöttük. Amelie egy kissebb vacsorával készült. Mindenki nagyon jól érezte magát, mikor megszólalt a mobilom.
Már a csengéséből tudtam ki az és azt is, hogy ez semmi jót nem jelenthet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése