11. fejezet

Oliver

- Amelie? –kérdeztem, mikor sikerült valamennyire észhez térnem. Nem jött, hogy elhidjem, hogy tényleg ő áll elöttem.

25 éve láttam utoljára, de semmit sem változott. Mégis, ez hogy lehetséges? Abban teljesen biztos voltam, hogy nem vámpír, de akkor miért nem öregedett eggyáltalán az évek során?

Amelie egy pillanatig mérlegelt, aztán megszólalt:

- Szia, Oliver! Nem hittem, hogy még látlak valaha. –mondta, de hangjából lehetett hallani, hogy neheztel rám.

Nem is csodálom. Egy idióta voltam. Ha visszafordíthatnám az időt, biztos mindent másként csinálnék, de ez már sajnos nem lehetséges. Elvesztettem életem szerelmét a hülyeségem miatt. De lehet, hogy jobb neki így. Biztos boldog mással és van egy gyönyörű családja.

- Sajnálom. -mondtam lehajtott fejjel. Ennél jobb nem jutott eszembe. Bármit is mondanék nem lenne mentség a tettemre.

- Hát sajnálhatod is. -felelte egy sóhaj kíséretében, majd megölelt. –Jó újra látni Oliver.

- Téged is Amelie. Mi van veletek? Hogy vagytok?

Épp szolásra nyitotta a száját mikor megjelent John. Látszott rajta, hogy nem repes az örömtől, hogy újra láthat.

-Minden rendben anya? -kérdezte felhuzott szemöldökkel.

Izmaim akaratlanul is megfeszültek, mikor megéreztem a szagát. Vámpír. De mióta? Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, de Amelie válasza kizökkentett a gondolkodásból, de nem tudtam visszatarani kíváncsiságom.

- Persze,semmi gond...-nem tudta befejezni, mert közbevágtam.

- Mióta vagy te vámpir, és te miért nem változtál az évek alatt?

- Semmi közöd hozzá! -Mordult fel John és egy lépést tett felém, de Amelie megállította.

- Nem itt kellene megbeszélnünk. Gyere el hozzánk és mindent elmesélek.

Körűlbelül 5 perc mulva megérkeztünk Amelikéhez. Miután üdvözöltem Tomot,  helyet foglaltunk a nappaliba. Pár perc feszűlt csönd után, Amelie törte meg a csendet:

- Mit szeretnél tudni?

- Miért nem öregedtetek meg, se te, se Tom és, hogy lett John vámpír? -tettem fel a jelen pillanatban legjobban foglalkoztató kérdéseimet.

-Tommal halhatatlanok vagyunk, Johnt peddig a mi, és az ő kérésére Sam egyik embere változtatta át.

- Miért?

- John már eléggé idős lett, hogy eldöntse mit szeretne. Választhatta volna azt, hogy továbbra is ember marad, megörekszik és meghal, mint mindenki más vagy vámpír lesz és így örökre velünk maradhat.

- Értem, és mit értetek az alatt, hogy halhatatlanok vagytok?

- Nem öregszünk, a hallásunk és látásunk  jobb, mint az átlag embereké, erősebbek,  gyorsabbak vagyunk náluk, és ami a legfurcsább, nem tud minket bárki megölni. Egy halhatatlant, csak egy másik halhatatlan képes megőlni, mégpedig úgy, hogy kivágja a szívét. Sam az évek során probált már öngyilkos lenni de ...

- Várj,várj,várj -vágtam a szavába zavartan. -Sam is halhatatlan?

- Igen, és nem is akármilyen, a legerősebb közülünk. Már alapjába véve is erősebb nálunk, de ezt az egészet még a képessége is tetézi. Képes mindenki képességét lemásolni és utána bármikor felhasználni, ezért nem működött a képességetek általába a közelébe, mert blokkolta azokat. -mosolyodott el Amelie a mondandója végén.

Kellett egy kis idő míg feldolgoztam az informáciokat, de miután sikerűlt, feltettem a következő kérdésem.

- Hogy lett a tanács vezetője?

- Sam egy bulin ismerte meg Lucas testvérét, Marcust. Akkoriban ő volt a tanács vezetője. Jó néhány hónapjába kerűlt, míg végűl Sam hajlandó volt belemenni egy randiba. Utána már nem volt vissza út. Sam beleszeretett Marcusba,  és kis idő múlva, hozzájuk költözött. Pár évvel később Marcus eljegyezte Samet.

Egyik nap, valamin csunyán összevesztek, így Marcus Sam nélkűl volt kénytelen elmenni az egyik közeli klánhoz, akik felkelést szitottak. A klánnal való megbeszélés harccá fajult és Marcust megőlték. Sam magát hibáztatta mindenért, ekkor voltak az öngyilkossági kísérletek is. Akaratlanul is ő lett a tanács vezetője, de mivel ott minden Marcusra emlékeztette, mindent Lucasra bízott és elköltözött.

            - Mi van most Sammel? -kérdeztem suttogva a szönyeget bámulva.

Miután már vagy egy perc is eltelt és még mindig nem válaszoltak felnéztem, de a többiek arckifejezése idegessé tett. Mindenki olyan kétségbeesett, reményvesztett arcott vágott.

- Amelie, mi van Sammel? -kérdeztem most már idegesebben.

- Miután elköltöztünk Sam teljesen magábafordult. Nem beszélt senkivel még enni is alig akart. Aztán egyik napról a másikra teljesen megváltozott. Elkezdett bulizni, inni, füvezni és majdnem minden este más pasit cipelt az ágyába. Hiába probáltunk meg vele beszélni nem halgatott ránk. Most Californiában él, és a háza már-már inkább egy klubhoz hasonlít, mint egy otthonhoz.

- Hol lakik Kaliforniában?

- San Diego, La Jolla 45.

- Köszi, most mennem kell.

- Szívesen, és sok sikert!

Vámpírgyorsasággal hazamentem, és elvettem a kocsimat. Nem akartam azzal vesztegetni az időt, hogy mindent elmesélek, ezért csak a kocsiból hívtam fel őket és adtam magyarázatott a hírtelen eltünésemre. A reptéret már akkor felhívtam, mikor elhagytam Ameliék házát, így a legközelebbi géppel már utazhattam is. Ashley bérelt nekünk egy házat San Diegoban, mivel holnap ők is csatlakoznak hozzám. Hiába probáltam őket megyőzni, hogy megoldom egyedűl, ragaszkodtak hozzá hogy ők is jöjjenek.

Estére már meg is érkeztem San Diegoba és miután béreltem egy kocsit elindultam Samhez. Fél óra múlva meg is találtam a házát, amely előtt rengeteg kocsi parkolt. A zene üvőltött, még szerencse, hogy a legközebbi szomszéd legalább egy kilométerre van. A ház és a hozzá tartozó part, tele volt bulizó emberekkel. Legtöbb részeg drogos. Alig tudtam átvágni a tömegen, mivel minden második csaj fel akart kérni táncolni, vagy ha nem akkor elkezdtek tapizni. Már kezdtem felidegeskedni,  mikor a medence szélén megláttam Samet egy pasival enyelegni, és olyan részeg volt, hogy alig állt a lábán.

A pasi közelebb ment hozzá, a fenekétől fogva magához húzta és lesmárolta. Nálam itt telt be a pohár. Odarohantam, Samet ’kiszakítottam’ a férfi karjai közül és a hátam mögé toltam.

- Hé, mit képzelsz te barom?! Keres magadnak más csajt -ordította a pasi és el akarta huzni Samet tőlem.

Nem bírtam tovább. Behúztam egyet a srácnak, majd Samet a válamra kapva elkeztem a kocsim felé vinni.

- Te meg mit képzelsz madaról, te hülye?! Azonnal tegyél le! –ordíbálta, majd elkezdett fészkelődni.

Amint kiértünk a ház elé, letettem, de muszáj volt megfogjam a derekát, másképp elesik.

- Eressz el! Mit képzelsz te magadról? -ordította, de a nyelve alig forgott a szájában.

- Én mit képzelek? -kérdztem nevetve habár majd szét vetett a düh. -Mégis mi a fészkes fene lett veled? Te nem ilyen vagy!

- Mondjam meg mi lett velem? Beleszerettem egy hülye baromba, aki kihasznált és eldobott mint egy használt rongyot, még arra sem méltatott, hogy meghallgasson! Hát ez történt velem. Utállak Oliver Santos! - vágta a fejemhez a zord igazságot, miközben a könnyei megállás nélkül folytak.

- Utállak! –ismételte, majd elkezdte az öklével a melkasomat ütni.

Féltem, hogy kárt tesz magában, így szorosan magamhoz öleltem, hogy moccanni se bírjon, majd elkezdtem vele a bérelt házunkhoz futni. Út közbe már nem vergődött többet, csak megállás nélkül zokogott.

A házhoz érve, az emeletre vittem és lefektettem az ágyra, majd mellé feküdtem és hátulról átöleltem. Istenem, de hiányzott ez.... mondtam magamban,   majd szorosabban magamhoz vontam felforrosodott testét. Nem ellenkezett. Gondolom már nem volt ereje hozzá. Körülbeül olyan 4 óra felé végűl belealudt a sírásba.

Szünet :(

Sziasztok.Tudom,hogy rég nem hoztam uj fejezetet,de egyszerűen nincs rá időm.Elkezdödtek a vizsgáim és rengeteg a tanulnivalom.Tényleg nagyon sajnálom de igérem amint mindennek vége hozom a frisset.Azzal is tisztában vagyok,hogy nem valami érdekes a blogom és nem olvassák tul sokan de ettől függetlenűl nem fogom bezárni.Utálom ha valaki elkezd valamit és nem fejezi be.A történet kicsit rövidebb lesz a tervezetnél de be fogom fejezni.
Köszi a megértést:Berny

10.fejezet

-Sam! Összepakoltad már a dolgaidat?

-Igen! Ott vannak. -feleltem elhalo  hangon és a sarok felé mutattam, ahol a dolgaim nagy része már bedobozolva állt.

Már két hét telt el mióta Oliver faképnél hagyott a romoknál, és azóta nem hallottam róla semmit. Azt szokták mondogatni ,hogy akkor jösz rá mennyire szeretsz valakit amikor már elveszítetted. Ez az én estemben nagyon is igaz. Jobban megvisel Oliver elvesztése, mint Marcusé. Nem birok tovább itt maradni, minden rá emlékeztet. Pár napja úgy döntöttem, hogy Kaliforniába költözöm. Ameliék ragazkodtak hozzá, hogy velem tartsanak, így tegnap vettünk is egy kissebb  házat San Franciscoban. Már a pilótával is megbeszéltük a dolgokat, így két óra mulva utazunk.

-Kicsim, lassan neked is öltöznöd kéne.-ült le mellém az ágyra Amelye.

-Tíz perc és lent leszek.

Nagy nehezen kiszáltam az ágyból és elindultam a gardrobom felé. Jelen pillanatban nem igazán érdekelt mit veszek fel, így levettem a polcról egy d

rövidnadrágot és egy pólot, majd elvonultam a fürdőbe.  Fél óra múlva már a reptérre tartottunk. Fájó szívvel, de egy szebb jövő reményében hagytam itt a Romániai kis városkát, ahol eddigi életem talán legszebb pár honapját töltöttem.

25 évvel késöbb.

Ujjabb nap,ujjabb buli,ujjabb pasi...

Már elég rég, így telnek a napjaim.Amelyéktól  elég hamar elköltöztem, de még mindig tartjuk a kapcsolatot. Vettem magamnak egy tengerparti villát és azóta itt élek. Az egész környék tudja, hogy minden este nálam vannak a legjobb bulik ,így általában telt ház  van nálam. Reggel miután megérkezik a takarító brigád rendeszerint szörfözni vagy buvárkodni megyek, így mire ismét haza érek csillog-villog a ház és kezdődhet az ujjabb buli.

Míg Amelyékkel éltem, probáltam helyrehozni az életem, de nem igazán ment, így a bulizás mellett döntöttem. Néha még eszembe jut Oliver, de már csak egyre ritkábban. Az érzéseim iránta ugyanolyanok mint 25 éve, de már megtanultam öket kezelni és elterelni a figyelmem róluk.

Nem érdekel semmi, azt teszek amit akarok és amikor akarom. A tanácsot meg a cégeimet most sem hanyagolom,csak nagyobb teret adok nekik.

Lassan ideje lenne kiszálnom az ágyból és lezuhanyozni, mert mindjart kezdödik a következő buli.

-Hova indulsz ?-fogta meg a kezem Ben.

-Zuhanyozni, nemsokára itt lesznek a többiek.

-Nem maradsz mág itt egy kicsit velem?-simitott végig meztelen testemen.

-Hosszú még az éjszaka, de ha gondolod  zuhanyozhatsz velem. -feleltem félválról majd bementem a fürdőbe.

A pasik számomra a vágyaim kielégítésére szolgáló eszközök voltak.Oliver volt és lesz az egyetlen szerelmem,de nagyon megbántott. Nem várta meg magyarázatom, csak ugy elrohant. Dühös voltam rá, nagyon dühös. Még magamat is elveszítettem. Az a lány lettem,aki sose akartam lenni, de mégsem akarok változtatni ezen. Nem akarom,hogy a fájdalom visszajöjjön.

Lehet, hogy mostanára talált valakit magának akivel boldog. Legalább ő legyen az, ha már én nem lehetek.

Oliver

-Oli! Kézdj el pakolni, Ausztriába megyünk sízni. -rontott be Chris a szobámba.

-Nem megyek! Hadj békén! -válaszoltam mérgesen.

-De jösz és erről nem nyitok vitát. Évek óta nem mozdultál ki sehova! Elég lesz már az önmarcangolásból.  Össze kell szedd magad.Az egész család jön, tehát te is.

Meg se várva a válaszom kiviharzott a szobából. Ismertem Christ, és tudtam, ha valamit a fejébe vesz nem lehet neki nemet mondani, igy nem nagy kedvel,de elkeztem pakolni.

Ez az első családi kiruccanás azóta, hogy Sam elment. Csak az én hibám az egész .Önfejű voltam és nem halgattam végig, és mire észhez tértem, már túl késő volt. Már nem tehettem semmit, ő elment. Éveken keresztül kerestem de hiába. Belenyugodtam, hogy elvesz            ítettem, és csak az a tudat tart életben, hogy biztos boldog valakivel és már családja is van.

Még mindig ugyanúgy szeretem, ahogy 25 éve és ez sosem fog megváltozni. Miota ő elment, ki sem mozdultam a szobából csak nagy ritkán mikor a többiek rávettek ,hogy menjek velük vadászni. Teljesen magamba fordultam. A többiek nem bírták már végignézni szenvedésem ezért elmentek egy időre. Csak Paul, Chris, anya meg apa maradtak velem. Gondolom mivel az egész családdal Ausztriába megyünk sízni, a többiek is csatlakoznak majd hozzánk.                                      Elég sok csomagunk van, ezért repülő helyett kocsival megyünk. Ez feldobta kicsit a kedvem, mert így legalább nyugodtan száguldozhatok az autopályán és van alkalmam kipróbálni az anyáektól kapott új kocsimat is. Furcsa volt ennyi idő után kimozdulni egy kicsit. Sok minden megváltozott az idők során.

Chris már előre kibérelte a házat ahol lakni fogunk, és lefoglalta a síbérleteket. Mire mi megérkeztünk a család többi tagja már ott volt. Egész nap együtt voltunk és beszélgettünk. Este felé már nem bírtam tovább, ezért kimentem sétálni. A város tele volt emberekkel. Egy ékszerbolt mellett mentem el mikor megakadt a szemem egy medálon. Nem figyeltem merre megyek, ezért nekimentem valakinek és az illető a földön kötött ki. Segíteni akartam neki felállni és bocsánatot kerni, de mikor lenéztem teljesen lefagytam. Ez lehetetlen....nem lehet ő...

Sziasztok!Bocsi ,hogy csak most hozom a fejezetet de rengeteg dolgom van az utobbi időben. Kicsit rövid is a fejezet meg nem túl vidám de igérem a következő jobb lesz.

9.fejezet

                                                   Frank

Gondolkodás nélkül száguldottam a közelben levő kastély romjaihoz.A látomás alapján itt csapnak majd össze a katonáim Santosékkal. Rettegtem attól,hogy elkések. Minden az én hibám. Miért nem voltam figyelmesebb? Ez az egész elkerülhető lett volna. És miért pont Santosék? Mit tettek és miért küldte rájuk Lucas az embereimet?                                                                                               Nem volt több időm ezzel foglalkozni, mert megérkeztem a romokhoz és szerencsére időben. Amint beléptem a romok közé, mindannyian felém fordították a fejüket, de senki nem mozdult.  Elkezdtem Franklin felé sétálni,de mikor majdnem odaértem, Oliver mellettem termett és megprobált elrángatni de Franklin közénk állt.  Mindketten támadopozícióba álltak és támadni készültek.

-Álj!-ordítottam feléjük.  Frank engedelmeskedett és felegyenesedett támadó pozíciójából, majd visszament a többiekhez, de Oliver még mindig mozdulatlan maradt.

-Oliver, kérlek menj vissza a családodhoz.-mondandóm közben végigsimítottam arcán. Éjfekete szemeiben aggodalom tükröződött. Látszott rajta,hogy mondani akar valamit,de nem tudja megtegye-e?

-Sam, te nem tudod kik ezek és mire képesek.Gyere velem ott talán nagyobb biztonságban leszel mind itt.

-Jobban ismerem őket mind gondolnád. Nyugodj meg. Nem fognak bántani sem engen sem titeket

-Ezt honnan tudod?

-Majd később mindent elmesélek,de most kérlek menj vissza a családodhoz. Bizz bennem.-még hezitált egy pillanatig,aztán visszament a családjához.

Oliver

Nem értek semmit. Mit keres ő itt? És a tanács katonája miért halhat rá? És azt mégis hogy értette, hogy jobban ismeri őket mind gondolnám? Azt is tudja,hogy vámpírok? De várjunk csak, ha tudja róluk, hogy vámpírok akkor rólunk is tudnia kell. Nem az nem lehet. Rettenetesen féltem őt. Nem bocsátanám meg magamnak ha valami baja esne. Nem volt időm tovább gondolkodni, mert Sam elkezdett a katonák felé sétálni .Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne menjek utána.

-Szerbusz angyalkám rég láttalak-mondta a katonák vezetője.

Milyen angyalkám?Mégis,hogy képzeli?

-Szia Frank.-mosolygott rá Sam majd megölelte.

Ez lehetelen. Most már tényleg semmit sem értek.

Sam

-Hiányoztál!-mondtam az én nagy mackómnak.

-Te is nekem.-felelte miután letett.-Gyakrabban jöhetnél látogatóba.

-Igaz,de neked sem tíltottam meg, hogy meglátogass.

-Tudom kicsim, de rengeteg munkánk van és a vámpírok nem kérhetnek csak úgy szabadságot plusz, hogy a főnöknőnk egy hárpia -felelte nevetve.

-Adok én neked hárpiát.-nevettem vele együtt majd jól oldalba böktem.

Akámennyire is jól szórakoztunk, ideje volt komolyra fordítani a dolgot és végre megtudni, hogy miért vannak itt.

-Frank megkaphatom a levelet? -nyujtottam felé a kezemet.

-Természetesen.-benyult a kabátja zsebébe és előhuzott belőle egy borítékot és a kezembe nyomta.

A boríték viaszpecséttel volt lezárva amibe a tanács címere volt rányomva.Óvatosan kinyitottam, majd olvasni kezdtem a levelet. A levélben nem volt semmi komoly. A katonák csak figyelmeztetni jöttek Santosékat, hogy a létszámuk nagyobb a megengedetnél, így ne fogadjanak  be vámpírokat vagy alakítsanak át embereket.

-Santosek védetséget élveznek!-jelentettem ki, majd mindenki szeme láttára széttéptem a levelet.

-Rendben,ahogy óhajtod.

Látszott Franken,hogy nem ért eggyet a döntésemmel ,mivel Oliver nem épp a szíve csücske. Úgy szeretem Franket, mint a saját apámat,de most nem érdekelt senki véleménye. Santosék nem olyanok mint a többi vámpír. Nem ártanak senkinek, úgy élnek mind bármely más halandó. Ezért a mai naptól kezdve védettséget élveznek.

-Lucassal beszélek én később,emiatt nem kell agódjatok.

-Te tudod...-húzta Frank a száját.

-Jaj Frank ne légy már ilyen. -feleltem miközben adtam neki egy puszit és megöleltem.

-Mindig is tudtad mivel ’kenyerezhetsz’ le.-nevetett miután elengedtük egymást.

-Na jó most már elegem van!-szakított félbe minket Oliver- Elmagyarázná nekünk is valaki mi folyik itt?

A szemeiből csak dühöt lehetett kiolvasni, és nem értem,hogy miért. Mi dühíthette fel ennyire? A kíváncsiságom nagyobb volt mint az akaraterőm, így bekapcsoltam a képességem, de amit a velem szemben állók gondolataiból kiolvastam ledöbbentett. Santoszék utálják a tanácsot, és a módszereiket is. De miért? Nem is tudnak semmit a tanácsról és amit tudnak is hibás. Sok mindent tisztáznunk kell azt hiszem.

-Mindent elmondok,csak nyugodj meg-mondtam Olivernek,de ő erre még dühösebb lett.

-Hogy kérheted, hogy nyugodjak meg, mikor itt vannak ezek a talpnyaló katonák -mutatott Frankék felé-és még az sem tudjuk, hogy miért, te meg itt jopofizol velük .Eggyáltalán honnan ismered őket?                                   Teljesen ki volt kellve magából, még sose láttam ilyennek. Nath és Felix minden eggyes léptét követték, nehogy valami hűlyeséget csináljon.

Az előbbi kijelentésével Franknél is kiverte a biztositékot, aki nem is tűrte szó nélkül.

-Na ide figyelj kölyök,az egy dolog, hogy minket sértegetsz, de azt már nem tűrőm, hogy Samantával így beszélj.

       Mondandoja végén támadó pozíciót vett fel és tett pár lépést Oliver felé.

-Frank álj meg,ezzel csak rontassz a helyzeten. Menj vissza a többiekhez,majd én mindent elmagyarázok nekik.

            Még hezitált pár pillanatig majd visszament a többiekhez.

-Na szóval mit szertnétek tudni?-fordultam Santosék fele.

-Mit akarnak tőlünk a tanács tagjai? Miért hallgatnak rád a katonák?Honnan ismered őket?...

-Nyugi, egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni.

   Nagy levegőt vettem majd folytattam.

-Frankék egy figyelmeztetést jöttek átadni a tanács részéről. A családotok létszáma már így is nagy, ezért a tanács megkér titeket,hogy ne fogadjatok közzétek több vámpírt vagy változtassatok át embereket.

-Ezt nem veszem be!  Mégis mióta küld a tanács figyelmeztetéseket? Azok kegyetlen gyílkosok!

-Nem, Nath, nem azok! Az idők során sok minden változott. Nem ölnek meg senkit, próbálnak békésen kieggyezni velük.

-És ha nem sikerül  kieggyezni velük?Akkor mi lesz?

   Erre nem feleltem,de a hallgatásomból mindent megértett.

-Na látod erről beszélek.

-Nem kell semmi miatt aggódnotok, soha senki nem árthat nektek, még a tanács sem. Mától védettséget élveztek. Pát napon belűl kaptok majd egy ezt bizonyító okmányt is.

-Ezt most nem értem,az előbb még figyelmeztetést kellett átadniuk, most meg védettséget élvezünk?-kérdezte Carl.           

-Igen így van mostantól védettséget élveztek, a figyelmeztetést feletjsétek el.

-Mi közöd hozzájuk és miért hozhatsz ilyen hatású döntéseket?

Kicsit féltem a reakciójuktól, de nincs más választásom el kell mondanom az igazat nekik.

-Én vagyok a tanács vezetője.

    Mindannyian lefagytak és tekintetük értetlenséget tükrözött.

-Ez most valami vicc?-kérdezte Nath -Ez azt jelent,hogy a figyelmeztetést is te küldted?

-Nem, azt Lucas kűldte. Mikor eljöttem a tanács székhelyéből az irányitást rábiztam, de a fontosabb kérdésekben még mindig én konzultálok velük.

-És mégis hogy kerültél...-tette volna fel a kérdést Carl de Oliver félbeszakította.

-Elég!Nem akarok többet tudni!Mindvégig hazudtál nekünk!

-Nem hazudtam,csak nem meséltem a tanácsról, és ha már itt tartunk te sem szóltál arról,hogy vámpír vagy.

-Minek?Úgyis mindvégig tudtad és egy szót sem szoltál!

-Mert azt szerettem volna ha te  mondod el.

-Mégis hogy lehetsz ilyen állnok? Undorodom tőled! Kihasználtál engem és a családom is!

Oliver a következő pillanatban elhagyta a romokat, de nekem nem volt erőm sem beszélni, sem utána menni.Csak néztem a hűlt helyét. Rettenetesen fájt amit a fejemhez vágott. Mégis, hogy ismerhettem ennyire férre? És én még azt hittem szeretett.

-Mindennek vége -mondtam, de hangom inkább suttogás volt és még a könnyeim is megeredtek.

Ebben a pillanatban még  nem tudtam, hogy ez elöbbi mondatom mennyire igaz volt.

millio bocsi :(

Nagyon sajnálom de elromlott a gépem és rajta volt az utolso fejezet.Már szervizelik de nem tudom mikor lesz kész.Most is a drága barátnőmnél vagyok,aki volt olyan kedves és megengedte,hogy sználjam a gépét,igy tudok nektek szolni,hogy késik az uj fejezet.Amint megkapom a gépem fel is töltöm az uj fejezetet.

8.fejezet

                                                               Lucas

- Elnézést, de ezt muszáj felvennem. -kirohantam a szobából nem törödve a többiek értetlenségével és miután felvontam a pajzsom válaszoltam.

Nem könnyű bármit is titokban tartani mikor a házban mindenki szuper jó hallásal rendelkezik.

-Igen -szóltam bele a készülékbe.

-Szia, szükségünk volna rád! Meggyűlt a bajunk pár vámpírral, és egyedűl nem birnánk velük. -felelte Lucas a vonal másik végén.

Mielött eljöttem volna Erdélyből és az irányítást rábiztam volna Lucasra megígértettem vele, hogy bármi baj van, vagy csak szükségük van rám azonnal szólnak.

-Rendben. Hol és mikor találkozunk?

-Istambul, Green Park hotel holnap este nyolc. Neked megfelel?

-Persze akkor holnap este.

Utáltam az ilyen munkákat, de nincs más választásom. Mióta én vettem át az irányítást sok minden változott, de még így is elkerülhetetlenek az ilyen helyzetek. Vannak akikkel végűl megtudunk eggyezni, de legtöbben makacsok és inkább a harc mellett döntenek, aminek soha nincs jó vége.

Visszaérve elmondtam a többieknek, hogy közbejött egy sűrgős dolog és holnap Istambulba utazom.

-Szeretnéd, ha ma inkább otthon aludnék, hogy kipihenhesd magad?-kérdezte Oliver, mikor már a többiek menni készültek.

- Nem, inkább azt szeretném ha velem maradnál.

Miután mindenki elment, mi is visszavonultunk a szobámba.

-Meddig leszel távol? -kérdezte Oli miután már mindeketten az ágyban voltunk.

-Nem tudom pontosna,de nem több egy hétnél -feleltem egy csók kíséretében.

-Hiányozni fogsz

-Te is nekem

-Most már le kéne feküdnünk, holnap hosszú napod lesz.

Ezt most komolyan gondolja? Egy kerek hétig nem fogom látni és azt hiszi, hogy nekem most aludni van kedvem?

-Nekem más terveim vannak ma éjszakára. -feleltem egy mosoly kíséretében és, hogy mégjobban értse mire célzok kezem a mellkasárol elkezdtem lejjebb csúsztatni.

-Baby ha most nem hagyod abba nem leszek képes visszafékezni magam.

-Nem is ez a célom vele -nevettem fel majd kezem végre célba ért az alsójában.

Neki sem kellett ennél több győzködés. Egy hírtelen mozdulattal maga alá fordított és birtokba vette melleimet.

Eléggé fáradtan ébredtem, mivel a múlt éjszaka elég hosszúra sikeredett. Képtelen voltam őt elengedni. Mindig többet és többet akartam, tudván, hogy most egy hétig nem láthatom. Este hétre megérkeztem a szállodába, így még volt időm lezuhanyozni és átőltözni mielőtt találkoznék a többiekkel. Pontban  nyolckor csatlakoztam a többiekhez a szálloda nagytermében, hogy megbeszéljunk minden részletet.

Oliver

Rettentő nehezen telnek a napok Sam nélkül. Nagyon hiányzik még így is ,hogy naponta beszélünk telefonon. Mivel hamarabb végeztek a munkával így két nappal hamarabb hazajön. Hogy hamarabb teljen az idő elmentünk a többiekkel a hegyekbe sátorzni, de még ez sem segített. Csak ő járt az eszembe. Szerencse, hogy holnap már itt lesz velem.

A gondolataimból apa rángatott ki.

-Oliver gyere le, megbeszélést tartunk.

Lesiettem az emeletről az ebédlőbe és leültem a szokásos helyemre.Valami nagyon komolyról lehet szó mivel apa és Chriss arca elég komor volt.

-Elég nagy bajban vagyunk! -kezdett bele apa.-Chrisnek látomása volt a tanácsról, akik ide jönnek mégpeddig miattunk.

-De mégis miért?Mit tettünk? -vágott közbe Nath.

-Nem tudom mit árthattunk nekik és mi a céljuk velünk de a tanácsot ismerve semmi jó -felelte apa.

-Mit tudsz róluk? -szóltam most én közbe.

-A tanács évezredekkel ezelőtt alakult. Az első vámpírok alakították, azért, hogy megvédjék a fajtánkat. Nem lehet tudni kik voltak ők és, hogy mi történt velük. Az első tanácstag akiről bármit is lejegyeztek az Vlad Tepes más nevén Drakula gróf. Nála kegyetlenebb vámpírt nem ismert a fajtánk. Sajnos tudtommal mai napig az ő törvényeit alkalmazzák. Az ő halála után, fia, Marcus vette át a hatalmat de róla nem tudok túl sokat, mert egy csata során megölték. Hogy ki követte őt a tronon azt seki sem tudja.

-És akkor most mit tehetünk? -kérdezte anya elkeseredetten.

-Harcolunk vagy meghalunk.

Sam

Mivel megtudtam eggyezni a vámpírokkal békés úton, így elkerültük a vérengzést. Lucassal nem volt sok időnk beszélgetni, mert sietnie kellett vissza a társaság székhelyére, nekem meg már nagyon hiányzott Oliver.

A repülőn még felhívott Oliver, hogy mégsem tud kijönni elém, mert közbejött valami fontos. Valami nyugtalanított a mondandójában és a hangneme is furcsa volt. Még emésztettem magam egy kicsit de végül eldöntöttem, hogy hagyom az egészet. Túl paranoiás vagyok. Nem akartam iderángatni Ameliet a reptérre, így inkább fogtam egy taxit és avval mentem haza. Senki sem volt otthon, így elindultam zuhanyozni és kipakolni.

Amint beértem a szobába látomásom lett. A katonáim szemtől szembe Santosékkal, majd egy oriási tábortűz és körülőtte a katonáim.

-Neeeeeeem! -ordítottam bele a szoba csendjébe.

Ez nem történhet meg...

Bocsi :(

Nagyon sajnálom de nem tudom hozni mára az ujat mert rengeteg dolgom van,de igérem holnapra vagy holnaputánra biztos  meglesz.Még egyszer bocsi.Remélem ninics harag

7. fejezet

A napok nagyon gyorsan teltek. Napközben sieltünk, vagy elmentünk szétnézni a közeli városokba, este meg korcsolyáztunk vagy kitaláltunk valami közös elfoglaltságot.

Nagyon megszerettem Oliver testvéreit, és ahogy láttam nem én vagyok az egyetlen. John és Chris eléggé összemelegedtek a közös programok során. Nem akartam faggatni Johnt a dologról, majd úgyis elmondja ha szeretné. Holnapután végeszakad a kis vakácionknak, és visszacsöppenünk a zord hétköznapokba. Ma este volt a fákjásmenet, amire mindannyian elmentünk. A sípálya ajjában tábortüzek voltak rakva és hangosan szólt a zene. Bármerre néztünk csak bulizó fiatalokat láttunk.

-Ki kér forraltbort? - kérdezte Nath vigyorogva majd előhúzott egy termoszt és poharakat a hátizsákjából. Elég hideg volt kint,de a bór valamennyire felmelegített. Pontban 12-kor elindult a fákjamenet. Valami csodálatos volt. A sípálya tetejéről indultak el a sízők és mindenki egy égő fákját tartott a kezébe. Olyanok voltak mint valami láncszemek. A pálya ajjába érve síbemutatót tartottak és mikor ennek végeszakadt beindult a buli. Valamikor hajnal 4 felé botorkáltunk haza. Szerencse,hogy csak egy nap mulva megyünk haza, mert eléggé ki volt dőlve az egész banda. Másnap elég későn keltem és meglepve vettem tudomásúl, hogy Oliver nincs mellettem. Gondoltam lezuhanyzom, majd elkezdem összepakolni a cuccaimat. Nagy nehezen kikászálodtam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Jó érzés volt, ahogy a forró vízcseppek végiggördülnek testemen. A következő pillanatban hideg kezek ragadtak meg és magukhoz húztak.

-Hiányoztál -súgta Oliver a fülembe majd belecsókolt a nyakamba. Egy jóleső borzongás futott végig testemen mikor a nyakam elhagyva ajkai egyre lejjebb folytatták tevékenységüket.

Még akartam válaszolni az előbb mondottakra, de már nem voltam képes.

Jó sokáig elidőzött melleimen, ezzel halk sóhajokat csalva ki belőlem. Egyik keze lassan elindult le-fel a testemen, míg célt nem ért lábam közt. Nem tudtam visszafojtani síkolyomat mikor két ujját eltüntette bennem. Nem kellet sok és édes kínzásának meglett a hatása. Zihálva omlottam karjaiba. Amint lenyugodtam egy picit eltoltam magamtól Olivert és letérdeltem elé. Viszonozni szerettem volna a nekem okozott gyönyört.

Pár perc múlva Oliver teste megmerevedett és egy hangos morgás hagyta el tüdejét. Felrántott magához és egy szenvedélyes csókot váltottunk. Anélkűl, hogy egy percre is elszakadtak volna ajkaink egymástól, a fenekem alá nyúlva felemelt és nekidöntött a falnak. Nem bírtam tovább. Rettenetesen kívántam őt. Gondolom ő is így lehetett ezzel, mert a következő pillanatban belenyőgtem a csókunkba mikor megéreztem, hogy belém hatol.

Eléggé elhúzodott az úgymond zuhanyzásom Oliverrel, így mire befejeztük végre a csomagolást igencsak besötétedett. Már nem terveztünk semmi különöset a holnapi utazásra való tekintettel, ezért csak a városba mentünk még beszerezni pár szuvenirt.

Hazafelé már együtt megyünk így szóltam a pilótának, hogy csatlakoznak még páran hozzánk és közöltem vele az indulás pontos időpontját. Másnap nehéz szívvel indultunk el a reptér fele,de Oliver megígérte, hogy amint lehet visszajövünk.

                                                          *

Már három hét eltelt mióta elhagytuk Franciaországot.Itthon nem változott túl sok minden. Az egyetem első napján előadtuk a duetteket, és most egy előadásra készülünk. Majdnem minden nap van próba, így nem csak az én dalaimat tanultam már meg hanem mindenkiét. Most az éneklés mellett még táncolnunk is kell.A koreográfiát együtt találtuk ki csakúgy mind a jelmezeket.

A darab nem volt olyan mint az eddigiek. Más előadók dalait kellett előadnunk. Meg volt adva a tanár által a téma és nagyjából a történet, de a dalok választását ránkbizta.

Elég nehezen ment a dalok kiválasztása mivel mindenkinek más volt az elképzelése, és ezen kivűl pedig a daloknak kötödniük kellett egymáshoz. Végűl mégiscsak a tanár választotta ki mindenkinek a dalait. Én a Within Temptation nevű eggyütestől kellett énekeljek 3 számot a Memories, Angel, és Frozen. Nagyon tetszettek a számjaim, mert ahhoz képest, hogy egy drámáról van szó mindegyik kiválasztott dalnak van ritmusa és nem olyan monotonak.

Ma volt az utolsó próbánk, ami elég későig elhuzódott. Rettenetesen fáradt voltam ,alig álltam a lábamon.Szerencsére ezt Oliver is észrevette, így a derekamat átkarolva ‘vonszolt’ egészen a kocsihoz. Amint beértünk a Santos házba Emma rögtön előttünk termett.

-Sziasztok! Gyertek az ebéblőbe, mert készíttettem nektek vacsorát -mondta mosolyogva, de amint rámnézett el is hervadt a mosoly az arcáról.

-Te jó ég angyalkám,te alig állsz a lábadon.

-Elégé fáradt vagyok...

-Menjetek vacsorázni, utána meg vidd fel feküdjön le – mondta Emma, de ezuttal Olivernek.

Mióta hazajöttünk az Alpokból, vagy én aludtam Olivernél, vagy ő nálam, egy éjszakát sem töltöttünk külön. A csajok nagy előszeretettel rendezték át az Oliver és az én gardrobomat is, így mind a két házban voltak ruháink. Nagyon szerettem Santoséknál lenni, Emma és Carl már olyanok voltak mint a szüleim.

Ma nem nem kellett bemenjünk az óráinkra az előadás miatt. Ezt kihasználva elég későig aludtam. Fél egy lehetett mikor arra ébredtem, hogy hideg ajkak csókolják a nyakamat.

-Azt ajánlom most hagyd abba, ha nem akarod ,hogy rádvessem magam. -mondtam mosolyogva még mindig csukott szemmel.

Erre csak hümmögés volt a válasz. Nem kellett több, kipattantak a szemeim és rávetettem magam. Egy sunyi mosoly húzódott végig az arcán majd a tarkomtól megragadva magához húzott egy csókra. Eléggé elhuzódott a kis akciónk,igy zuhanyozni,már külön-külön mentünk, mert volt egy olyan sejtésem, ha együtt megyünk megint egymásnak esünk.

Zuhanyzás után gyorsan leszaladtunk enni valamit és már rohantunk is az előadásra. Épp időben érkeztünk. Santosék és Greenék már a helyükön ülve várták a kezdést. Az elődás óriási siker volt. Amint befejeződött mindenki odajött gratulálni. Az este további részét nálunk töltöttük. Amelie egy kissebb vacsorával készült. Mindenki nagyon jól érezte magát, mikor megszólalt a mobilom.

Már a csengéséből tudtam ki az és azt is, hogy ez semmi jót nem jelenthet...

6. fejezet

Sam

Hazafelé tartottam az egyetemről. Ma volt az utolsó vizsgánk, így két hétig szabadok vagyunk. El kell utazzak Montrealba elintézni pár papírt az ottani cégemnél, és utána csatlakozunk Santosékhoz Franciaországban. Ameliek is velem jönnek, s míg én intézem a dolgaimat, ők szétnéznek a városban.

Este kilenckor indul a gépünk és addig  mindent be kell pakoljak az útra. Sose voltam jó az ilyesmiben. Mindig viszek magammal egy csomó ruhát, amiből persze a felét sem hordom. Most a ruhák mellett még  sífelszerelést is vinnünk kell, csak annyi a szerencsénk, hogy magán gépen megyünk, így nincs megszabva mekkora súlyt vihetünk magunkkal. Majdnem hasra estem, mikor beléptem a házba a bőröndök miatt. Ameliek csomagjai már az előszobában várakoztak, de ők nem voltak itthon. Beljebb lépve megpillantottam egy cetlit az asztalon:

               Elmentünk vásárolni még pár cuccot az útra. A kaja a sütőben van.         Körülbelűl  5-re itthon leszünk.Puszi.

                                                               Amelie.

A sütő felé vettem az irányt és kivettem belőle az edébem. Megmelegítettem, majd leűltem enni. Miután befejeztem kiültem a teraszra egy sőrrel és rágyújtottam egy cigire. Amikor a szobámba mentem, már elég késő volt. Hogy megkönnyítsem a pakolást belenéztem a jővőbe, így már tudtam miket kell bepakolnom. Probáltam csak a legszükségesebb dolgokat bepakolni de még ígyis 3 bőröndöt megtöltöttem.

Mire végeztem Amelieék is visszaértek. Elmentem gyorsan, lezuhanyoztam és felöltöztem. Kiértem a nappaliba, addigra a fiúk kihordták a csomagokat a kocsiba, így készen voltunk az indulásra.

A repülőút nagy részét átaludtam. Landolás után egyenesen a lakásom felé vettük az irányt, majd miután lepakoltunk elmentünk körbenézni a városban.

Olyan 12 felé bementem a céghez elintézni az ügyeimet, de mivel nem sikerűlt mindent befejezni, ezért vasárnap kora reggel még bementem. Ameliekkel a reptéren találkoztam, és amint én is megérkeztem indultunk is Franciaországba. A repülő Grenobléban landolt, innen kocsival kellett tovább mennünk. Láttam előre, hogy csúszós lesz az út, így egy négy kerék meghajtású kocsit béreltünk ki. Mikor megérkeztünk Santosék nyaralójához csak Emmát találtuk otthon.

-Sziasztok,annyira örülök, hogy itt vagytok. –mondta mosolyogva, és mindegyikünket megölelt.

-Szia!Hát a többiek?

-Fent vannak a pályán. Én is csak azért jöttem le, hogy főzzek valami ebédet nektek.

-Hát akkor én azt hiszem ebéd után csatlakozom hozzájuk. Ti nem jösztök?

-Én ma meg nem megyek, itt maradok addig és beszélgetek Emmával -felelte Amelie.

-Mi megyünk -mondták a fiúk egy ravasz mosoly kíséretében.

Miután elfoglaltuk a szobánkat és ettünk, elmentem felöltözni. Mire leértem a fiúk már teljes harci díszben vártak az ajtóban. Felvettem én is a bakkancsom és elindultunk a felvonókhoz. Úgy döntöttem meglepem Olivert, így beindítottam az egyik képességem. Pár másodperc múlva már tudtam hol van. Az egyik fekete pályán síelt a többiekkel. Mivel gyorsabb volt náluk megállt a pálya szélén, hogy megvárja őket. Remek ötletem támadt. Kihasználva azt, hogy nem figyel gyorsítottam a tempómon és felé vettem az irányt. Mire észrevett már nem tudott tenni semmit. Elég furcsa pozícíóba értünk földet, és majdnem kitőrt belőlem a nevetés mikor megláttam Oliver zavarodott és íjedt képét, de visszafolytottam. Még mindig csak bámúlt és szóhoz sem jutott. A sisak és a síszemüveg miatt nem ismert meg. Nem bírtam tovább és elnevettem magam.

-Na szépfiú hiányoztam?-kérdeztem miközben levettem a szemüvegem és megcsókoltam.

-Sam! -ejtette ki a nevem egy mosoly kíséretében, majd kezeit a derekam köré fonta. -ez aztán a meglepetés. De ugye tudod, hogy ezt még visszakapod.-jelentette ki majd hírtelen befordúlt, így most ő volt felettem.

-Júj, na most aztán megíjedtem -gúnyolódtam vele.

A következő pillanatban lecsapott ajkaimra és vad csókolozásba kezdtünk.

-Menjetek szobára! -mondta Nath nevetve.

Csak ekkor vettük észre, hogy mindenki mellettünk áll és nevet. Nagy nehezen elszakadtunk egymástól és folytattuk a sízést, de most már együtt. Mikor visszamentünk a házhoz, semmi másra nem vágytam csak egy forró fürdőre. Este mindannyian leültünk a kandalló elé borozni. Valószínűleg elaludhattam, mert a következő dolog amire emlékszem, hogy Oliver karjaiban ébredtem a szobámban.

Reggeli után felmentünk síelni, még ebédelni sem jöttünk le, csak beültünk ,az egyik pálya melletti étterembe. A család nagy része elugrott a közeli városba szétnézni, és csak holnap este jönnek vissza. Csak John,Chris és Paul maradtak itthon, de 10 fele mindhárman elhúztak bulizni, így kettesben maradtunk Oliverrel.

Felmentem a szobámba zuhanyozni és átöltözni. Felvettem a kedvenc hálóingem, ami nem takart túl sokat, de nem is ez volt a cél és átmentem Oliver szobájába. Épp akkor szált ki a zuhany alól, mikor beértem. Csak egy törölköző fedte izmos testét. Egy picit meglepődött mikor meglátott, de nem igazán hagytam neki időt a töprengésre vagy a beszédre. Odasétáltam hozzá, a kezeimet a nyaka köré fontam és megcsókoltam. Innen már nem volt vissza út. A kezét a fenekem alá csúsztatva felemelt és a lábaimat a dereka köré kulcsolta. A következő pillanatban megindult velem az ágy felé és lefektetett rá. Elszakadva ajkaimtól, nyakamat kezdte el behinteni csókokkal. Én sem tétlenkedtem, kezemmel a melkasát simogattam. Egy pillanatra megállt és mélyen a szemembe nézett, majd ismét lecsapott ajkaimra. Abban a kis időben míg rám nézett, rengeteg érzelmet tükrözött a szeme, de legfőképpen mérhetetlen szerelmet és vágyat. Elhúzódott tőlem egy picit,de csak addíg, míg levette rólam a hálóingem. Melltartó nem volt rajtam, így csak egy szál tangában feküdtem a karjaiban. Elkezdte kényeztetni a melleimet, ezzel elérve,hogy egyre jobban kivánjam őt.

Az előjáték eléggé hosszúra sikeredet. Kiakaruk élvezni egymás közelségét. Feltérképeztük, egymás testének minden egyes centiméterét, majd a lényegre tértünk. Még soha nem volt ilyen jó senkivel, még Marcusszal sem. Nem tudtam betelni vele. Egész éjszaka szeretkeztünk. Hajnalba Oliver karjaiban ért az álom.

 Oliver

Nem tudtam betelni, a karjaimban fekvő angyal látványával. Olyan békésen aludt. Még mindig nem jön, hogy elhidjem, hogy ő az enyém, és szeret engem. Hozzá hasonlóval, még nem találkoztam.

-Szia!-köszönt mikor felébredt,és rám mosolygott.

A gyomrom is beleremegett a látványba. Ilyenkor bármire rá tudna venni, nem tudnák neki nemet mondani.

-Szia!-feleltem pár másodperc múlva és kézfejemet, végighúztam puha arcán. Éreztem, ahogy megremeg érintésem alatt, és lecsukja szemét.

-Hogy érzed magad szerelmem?

-Csodálatosan, annak a férfinak a karjában fekszem, akit a világon a legjobban szeretek.

Ezek a szavak a csontom mélyéig hatoltak. Leírhatatlanul boldoggá tettek előbbi szavai.

-Szeretlek.-csak ennyit volt képes kinyőgni.

-Én is téged.

Sam kezei egyre lejjebb merészkedtek a testemen, míg végűl elérték céljukat. Felmorogtam.

-A srácok hazaértek, most nem túl jó ötlet, egymásnak esni, és amúgy sem vagyunk valami csendesek.

-Te tudod.-mondta egy kaján mosoly kíséretébe, és abbahagyta kínzásomat.

Nem tudtam, mire véljem az előbbi mosolyát de hamarosan megtudtam. Kiszált az ágyból és a fürdő felé vette az irányt, de nem akárhogy. Meztelen testét úgy ringatta, hogy egy férfi sem lett volna képes neki ellenállni. Á ez a nő! Gondoltam magamban, kipattantam az ágyból és karjaimba kapva, a zuhanyzóig meg se álltam. Most már nem érdekelt ki hall meg minket, csak ő meg én számítottunk.