-Sam! Összepakoltad már a dolgaidat?
-Igen! Ott vannak. -feleltem elhalo hangon és a sarok felé mutattam, ahol a dolgaim nagy része már bedobozolva állt.
Már két hét telt el mióta Oliver faképnél hagyott a romoknál, és azóta nem hallottam róla semmit. Azt szokták mondogatni ,hogy akkor jösz rá mennyire szeretsz valakit amikor már elveszítetted. Ez az én estemben nagyon is igaz. Jobban megvisel Oliver elvesztése, mint Marcusé. Nem birok tovább itt maradni, minden rá emlékeztet. Pár napja úgy döntöttem, hogy Kaliforniába költözöm. Ameliék ragazkodtak hozzá, hogy velem tartsanak, így tegnap vettünk is egy kissebb házat San Franciscoban. Már a pilótával is megbeszéltük a dolgokat, így két óra mulva utazunk.
-Kicsim, lassan neked is öltöznöd kéne.-ült le mellém az ágyra Amelye.
-Tíz perc és lent leszek.
Nagy nehezen kiszáltam az ágyból és elindultam a gardrobom felé. Jelen pillanatban nem igazán érdekelt mit veszek fel, így levettem a polcról egy d
rövidnadrágot és egy pólot, majd elvonultam a fürdőbe. Fél óra múlva már a reptérre tartottunk. Fájó szívvel, de egy szebb jövő reményében hagytam itt a Romániai kis városkát, ahol eddigi életem talán legszebb pár honapját töltöttem.
25 évvel késöbb.
Ujjabb nap,ujjabb buli,ujjabb pasi...
Már elég rég, így telnek a napjaim.Amelyéktól elég hamar elköltöztem, de még mindig tartjuk a kapcsolatot. Vettem magamnak egy tengerparti villát és azóta itt élek. Az egész környék tudja, hogy minden este nálam vannak a legjobb bulik ,így általában telt ház van nálam. Reggel miután megérkezik a takarító brigád rendeszerint szörfözni vagy buvárkodni megyek, így mire ismét haza érek csillog-villog a ház és kezdődhet az ujjabb buli.
Míg Amelyékkel éltem, probáltam helyrehozni az életem, de nem igazán ment, így a bulizás mellett döntöttem. Néha még eszembe jut Oliver, de már csak egyre ritkábban. Az érzéseim iránta ugyanolyanok mint 25 éve, de már megtanultam öket kezelni és elterelni a figyelmem róluk.
Nem érdekel semmi, azt teszek amit akarok és amikor akarom. A tanácsot meg a cégeimet most sem hanyagolom,csak nagyobb teret adok nekik.
Lassan ideje lenne kiszálnom az ágyból és lezuhanyozni, mert mindjart kezdödik a következő buli.
-Hova indulsz ?-fogta meg a kezem Ben.
-Zuhanyozni, nemsokára itt lesznek a többiek.
-Nem maradsz mág itt egy kicsit velem?-simitott végig meztelen testemen.
-Hosszú még az éjszaka, de ha gondolod zuhanyozhatsz velem. -feleltem félválról majd bementem a fürdőbe.
A pasik számomra a vágyaim kielégítésére szolgáló eszközök voltak.Oliver volt és lesz az egyetlen szerelmem,de nagyon megbántott. Nem várta meg magyarázatom, csak ugy elrohant. Dühös voltam rá, nagyon dühös. Még magamat is elveszítettem. Az a lány lettem,aki sose akartam lenni, de mégsem akarok változtatni ezen. Nem akarom,hogy a fájdalom visszajöjjön.
Lehet, hogy mostanára talált valakit magának akivel boldog. Legalább ő legyen az, ha már én nem lehetek.
Oliver
-Oli! Kézdj el pakolni, Ausztriába megyünk sízni. -rontott be Chris a szobámba.
-Nem megyek! Hadj békén! -válaszoltam mérgesen.
-De jösz és erről nem nyitok vitát. Évek óta nem mozdultál ki sehova! Elég lesz már az önmarcangolásból. Össze kell szedd magad.Az egész család jön, tehát te is.
Meg se várva a válaszom kiviharzott a szobából. Ismertem Christ, és tudtam, ha valamit a fejébe vesz nem lehet neki nemet mondani, igy nem nagy kedvel,de elkeztem pakolni.
Ez az első családi kiruccanás azóta, hogy Sam elment. Csak az én hibám az egész .Önfejű voltam és nem halgattam végig, és mire észhez tértem, már túl késő volt. Már nem tehettem semmit, ő elment. Éveken keresztül kerestem de hiába. Belenyugodtam, hogy elvesz ítettem, és csak az a tudat tart életben, hogy biztos boldog valakivel és már családja is van.
Még mindig ugyanúgy szeretem, ahogy 25 éve és ez sosem fog megváltozni. Miota ő elment, ki sem mozdultam a szobából csak nagy ritkán mikor a többiek rávettek ,hogy menjek velük vadászni. Teljesen magamba fordultam. A többiek nem bírták már végignézni szenvedésem ezért elmentek egy időre. Csak Paul, Chris, anya meg apa maradtak velem. Gondolom mivel az egész családdal Ausztriába megyünk sízni, a többiek is csatlakoznak majd hozzánk. Elég sok csomagunk van, ezért repülő helyett kocsival megyünk. Ez feldobta kicsit a kedvem, mert így legalább nyugodtan száguldozhatok az autopályán és van alkalmam kipróbálni az anyáektól kapott új kocsimat is. Furcsa volt ennyi idő után kimozdulni egy kicsit. Sok minden megváltozott az idők során.
Chris már előre kibérelte a házat ahol lakni fogunk, és lefoglalta a síbérleteket. Mire mi megérkeztünk a család többi tagja már ott volt. Egész nap együtt voltunk és beszélgettünk. Este felé már nem bírtam tovább, ezért kimentem sétálni. A város tele volt emberekkel. Egy ékszerbolt mellett mentem el mikor megakadt a szemem egy medálon. Nem figyeltem merre megyek, ezért nekimentem valakinek és az illető a földön kötött ki. Segíteni akartam neki felállni és bocsánatot kerni, de mikor lenéztem teljesen lefagytam. Ez lehetetlen....nem lehet ő...
Sziasztok!Bocsi ,hogy csak most hozom a fejezetet de rengeteg dolgom van az utobbi időben. Kicsit rövid is a fejezet meg nem túl vidám de igérem a következő jobb lesz.
